Bodó Mária, a pedagógus
(Békés, 1919–1995, Sepsiszentgyörgy)
Köztudott és egyértelműen elfogadott volt Sepsiszentgyörgyön, hogy Bodó Mária tanítványai írnak a leghelyesebben, beszélnek a legválasztékosabban, noha azokban az években, amikor magyar nyelv és irodalmat tanított (1942–1973), nem szerveztek helyesírási, nyelvhelyességi versenyeket, sem tantárgyolimpiákat, ahonnan a tanítványai oklevelekkel térhettek volna haza, hivatalos papírokkal is alátámasztani munkája eredményességét. Személyét mégis legendás elismerés övezte, nevéhez kapcsolva a szakmai tudás mellett a szigorú igényességet, következetességet. Tanári berkekben egyfajta mérce volt, a szülők körében megnyugtató biztosíték: nála jó kezekben van a gyermek.
Híre-neve megelőzte személyes találkozásunkat, 1969 őszét, amikor (pályakezdő tanárként) kollégája lettem egy tanévre a sepsiszentgyörgyi 1-es számú Általános Iskolában. Munkakapcsolatunk során megbizonyosodtam, hogy a hírek nem túloztak, Bodó Mária valóban remek tanár, de több annál: igazi pedagógus, a görög paidagogosz jelentése szerinti „gyermekvezető”, tanítványainak nevelője, fiatalabb munkatársainak segítő tanácsadója. A kisváros sajátosan helyi elvárásainak, hangadó személyiségeinek, azok kapcsolati hálójának tárgyilagos bemutatásával és véleményezésével a beilleszkedésben segített. Szakmai beszélgetéseink iránymutatóak voltak, olyasmit tanulhattam tőle, amire az egyetemen nem készítettek fel, amire csak sok év tapasztalata és szakmai gyakorlata taníthatja meg a jó pedagógust. Jó szándékú érdeklődése elhozta néhány tanítási órámra, utána értékelte a frissen hozott, új szemléletet, a „modern” módszereket. Bár az ő módszerei ma is megállnák a helyüket, mert tudásból, céltudatosságból, hivatástudatból, a gyermek tiszteletéből táplálkoztak.
Az általa színpadra állított A Jóka ördöge (Arany János) próbáin lenyűgözött a türelme és humorérzéke, a helyes ejtést, hangsúlyt és beszédritmust gyakoroltató konoksága. Lendületes, fiatalos volt, nem csak a katedrán vagy a művelődésszervezésben, de a mindennapokban is, nem sejtettem, hogy közel áll a nyugdíjas korhoz. Nevelőtestületi üléseken elült a zaj, ha ő jelentkezett szólásra, az ő beszéde üde kilépés volt a korra jellemző üres fecsegésből. Mert nem csak beszélt, hanem mondott is a rá jellemző szókimondó egyenességgel. Az ideológiai szemináriumokon fegyelmezetten részt vett, de soha nem szólalt meg. Mert megengedhetem magamnak a hallgatást – válaszolta az okot firtató kérdésemre. (Ma már tudom, hogy az „osztályharc” éveiben keményen megfizetett az 1970-beli hallgatás jogáért.) Barátsággá alakult kapcsolatunkban a mentor-szerepe mindvégig megmaradt, nyugalmazottként is példát mutatott, okos volt a biztatása, bölcs tapintatú az elmarasztalása.
Véndiákok emlékkönyvét lapozgatva állapíthattam meg, hogy volt tanítványai idős korukban, túl a 80-on is sűrűn emlegetik, hálával emlékezve Mária nénire, „felejthetetlen példaképnek”, „sorsuk irányítójának” nevezik, aki „nagyon értett hozzá, hogyan kell a gyermeki szívekbe bevinni a szeretetet”, „nem csak tanított, de nevelt”, „életre szóló nyomot hagyott bennünk”, „meghatározta a pályaválasztásomat”, „általa olyan képességekre tettünk szert, amelyeknek egész életünkben hasznát vettük, s amelyeket mások irigyelve csodáltak ”.
Bodó Jenőné szül. Szász Mária 1919-ben született Békésen. A békési Református Gimnáziumban érettségizett, a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem Bölcsészkara Tanárképző Tagozatának magyar-német-történelem szakán diplomázott. 1942 szeptemberétől a sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó Kollégium Polgári Leányiskolájának előbb helyettes, majd rendes tanára. Az 1948-as tanügyi reformot követően az 1. sz. Általános Iskolában szolgált magyar nyelv és irodalom szakos tanárként, 1973-as nyugdíjba vonulásáig. Katedrai munkája mellett írt nyelvtankönyvet, vezette az iskola műkedvelő csoportját, ballada-esteket, színházi előadásokat szervezett, műveket dramatizált, különböző alkalmakra szövegeket állított össze (A csillagvirágos lány című kötetben – szerk. Forrai Tibor, Corvin Kiadó, 2001 – egy munkával szerepel.).
Emberpróbáló korban élt. Elnagyolva nézve is benne van ebben Trianon, a második világégés, a személyi kultusz, a kommunista diktatúra legvadabb évei. Mételyes, csúf korban élt – mondhatjuk Tompa Lászlóval –, de tiszta ember volt, példa a méltóságra, pedagógusi elhivatottságra és becsületre.
Tulit Ilona
ny. magyartanár, Sepsiszentgyörgy
